Alapszervezetünk gratulál Sneider Tamásnak és az újonnan megválasztott elnökségnek

"A mai napon a Jobbik küldöttjei Sneider Tamást választották meg a párt elnökévé 54 százalékos eredménnyel és Gyöngyösi Mártont a Jobbik elnök-helyettesévé 82,7 százalékkal. A Jobbik alelnökei lettek: Volner János (74,2 %), dr. Apáti István (71,3 %), Z. Kárpát Dániel (70,6%), Hegedűs Lórántné (63,5%), Stummer János (46,4%) és Bana Tibor (45,9%). Szabó Gábort 92 százalékos eredménnyel választották meg a Jobbik választmányi elnökévé." - áll a Jobbik Magyarországért Mozgalom hivatalos közleményében.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője újságírókkal közölte: a szavazást megelőzően mindkét jelölt 12 perces beszédet mondott, előttük pedig Vona Gábor leköszönő pártelnök tartott egy értékelő beszédet az elmúlt kétéves elnökségi ciklusról. Mirkóczki Ádám azt is elmondta: két nagyon erős személy indult az elnöki posztért, a Jobbik történetében nem is volt még ennyire éles elnökválasztás.

Sneider Tamás első elnöki sajtótájékoztatóján egyértelművé tette, hogy a Jobbik nem fog letérni a nemzeti, néppárti irányvonalról. Az újonnan megválasztott elnök szeretné, ha a nemzeti néppárt szociálisan érzékeny lenne, mert nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek. Emellett azt is megfogalmazta, hogy az elmúlt egy hónapban feltárta a Jobbik szervezeti hiányosságait, elnöki munkájának kezdetén ezek megoldására fog összpontosítani. A cél, hogy 2022-ig erősödjön a Jobbik, majd győzelemre jusson. “Együtt fogunk küzdeni azért, hogy élhetőbb Magyarország legyen.” - mondta Sneider.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Keszthelyi Alapszervezete nevében Kalocsa József alapszervezeti elnök gratulál Sneider Tamás pártelnöknek és Gyöngyösi Márton elnökhelyettesnek, valamint az újonnan megválasztott elnökségnek; munkájukhoz pedig kitartást és jó egészséget kíván!

/Szerk.: Vass Bálint/