Minden balatonszentgyörgyi lakosnak kell helyi adót fizetnie...

Balatonszentgyörgy – Az önkormányzat megszüntette a helyiek 70 éven felüliek kommunális adó mentességét. Vannak, akik tehernek érzik ezt. A polgármester azt mondja, más módon juttatnak kedvezményt a rászorulóknak.

Idéntől minden balatonszentgyörgyi lakosnak évi 20.000 forint kommunális adó befizetését írja elő az önkormányzat. Korábban ezt az adót a 70 éven felülieknek nem kellett fizetni. Egy helyi lakos – sérelmezve a döntést – lapunkhoz fordult panaszával.

Az anyósom 92 éves, egyhavi nyugdíjának negyedrészét jelenti ez az összeg. Nem előzte meg a rendelet bevezetését lakossági fórum. Ha lett volna, megkérdeztük volna – hiszen mindig arra hivatkoznak, hogy tartani kell a költségvetést – hogy akkor a lakosság hogyan tartsa szinten a kis bevételeit és kiadásait? – mondta Toronyi Árpád. A férfi hozzátette: nyugdíjas felesége örökölt két építmény nélküli kis telket, így – mint mondta – az autó súlyadójával együtt egyhavi nyugdíj megy a közösbe,11 havi nyugdíj marad. Véleménye szerint vissza kellene állítani a korábbi szabályozást.

Lapunk megkeresésére Farkas László Nándor polgármester azt mondta: a rászorultság elvét tartották szem előtt a szabályok egységesítésével. Ezzel együtt eltörölték a telekadót, amellyel 3-4 millió forint kiesés keletkezett a költségvetésben. Azzal, hogy mindenki fizet kommunális adót, 1,5 – 2 millió forint folyik be. A falu éves költségvetése 410 millió forint.

– Az életkorhoz kötődő kedvezménnyel – annak ellenére, hogy többen is éltek ott – mégis, az idős lakó kapta meg a mentességet. Több olyan család is él a faluban, akinek a jövedelme alacsonyabb a nyugdíjasoknál, de fizetik a helyi adókat.

A polgármester hozzátette: szociális juttatásokkal segítenek: lehetőség van ingyenes gyógyszerellátásra, térítésmentesen szállítják a rászorulókat egészségügyi intézményekbe és tűzifa-támogatást is lehet igényelni. A kommunális adót két részletben lehet befizetni, de havi részletben történő fizetésre is van mód.

Forrás: Keszey Ágnes- Zalai hírlap

A polgármester szerint, ha előzetesen, a lakosság megkérdezése nélkül, úgymond az "ő érdekükben" hoznak döntést, az helyes, sőt, ha mégsem tudnának megélni, és fizetni a kommunális adót, ingyen elviszik őket az orvoshoz, vagy kérhetnek tüzifa támogatást...

Képmutató, "farizeus" válaszok azoknak az embereknek, akik felépítették ezt az országot.

A Jobbik nem fogja tűrni, hogy a kiszolgáltatott kisnyugdíjasokkal és az elszegényedett beteg emberekkel fizettessék meg a kormány, a helyi önkormányzat herdáló, esztelen költekezéseit.

Követeljük, hogy a polgármester, azonnal vonja vissza ezt a rendeletet.

Herold János
választókerületi elnök
Zala megye, 2.sz. vál.ker.