Kormánypártoktól független ünnepi megemlékezés

Felemelő érzés volt a megjelentek számára, hogy a Keszthelyi Kossuth Kör által szervezett eseményen egymástól eltérő nézeteket valló, ugyanakkor hazájáért elkötelezett ellenzéki kulcsfigurákkal közösen tudtak kiállni nemzeti ünnepünkön. 1848 üzenete ugyanis pont az, hogy nekünk, magyaroknak hidakat kell egymás közt építenünk, hogy szeretett hazánk jövőjéért közös erővel léphessünk fel. Külön örömmel töltött el minket, hogy tagozatunkkal aktívan kivehettük részünket az eseményen.
Vass Bálint előadásában klarinéton hallhattuk a Kossuth-nótát, melyre minden résztvevő dalra is fakadt; később pedig Laczó Gergő tett hozzá a rendezvény kulturális nívójához Babits Mihály Petőfi koszorúi c. versének hangzatos elszavalásával.
Az említett költemény sorai sajnos ma is aktuálisak:

"Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe."

Mindezen kívül elhangzott még Herold János által az ellenzék 12 pontja, majd Dr. Weller-Jakus Tamás előadásában Heltai Jenő Szabadság c. verse, míg Molnár Tibortól Petőfi Sándor Magyar vagyok c. művét hallhattuk, Kovács Viktória pedig Bibó István örök érvényű gondolatait osztotta meg velünk: A szabadságszerető ember politikai tízparancsolatát. Végül Herold János megkoszorúzta a Petőfi-emlékművet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés!

Vass Bálint