Helyi hírek

A Jobbik fokozott védelmet ígér a pedagógusoknak

A Jobbik oktatáspolitikai koncepciója szerint az iskoláknak erős nemzettudattal és versenyképes tudással felvértezett fiatalokat kell kibocsátaniuk - fogalmazott Pete Róbert. A Jobbik Zala megye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje utalt arra is, hogy sürgős feladat az oktató-nevelő munkát zavaró tényezők kiszűrése.

Ferike nem adja föl

„Azt tudom önöknek mondani, hogy merítsenek erőt az őszödi beszédből.” – mondta komoly arccal Gyurcsány Ferenc a minap egy kecskeméti lakossági fórumon. Az egybegyűlt hallgatóság, egy maréknyi, szocializmusban megfáradt, hibernált agyú nyugdíjas áhítattal és soha nem múló lelkesedéssel hallgatta az előadást.

Itt a nagyakoalíció:az MSZP visszalép a Fidesz javára

Gyomorforgató az MSZP arcátlansága. Mesterházy Attila ma kijelentette: azokon a helyeken, ahol a Jobbik esélyes az egyéni győzelemre, jelöltjeik viszalépnek a Fidesz javára, hogy megakadályozzák a Jobbik parlamentbe kerülését. Felháborítónak tartjuk a Fidesz cinkos némaságát is, Orbán Viktor 206-ban még 3 napot adott a szocialistáknak, hogy "eltakrodjanak", ma meg már velük összeborulva akarják kiszorítan a nemzeti erőt az Országgyűlésből.

Oldalak